Karácsonyi novella 2019.

Izgalmas várakozás, az első Karácsony a gyermekem nélkül, aki felnőttként a világ másik végére költözött október közepén. Egy új élet kezdete, új szokásokra készülve, új álmok, új remények, új élmények.

Még november volt..

2 napra beutaltak a kórházba.Gondoltam elmegyek autóval, de amikor hazajövök, nem biztos, hogy célszerű vezetnem. Ezért az az ember, akit a jövőben a társamnak hittem, elvitt és másnap eljött értem. Örömmel vártam, boldog voltam, hogy nem egyedül kell hazaérnem, mégis van aki vár, aki bátorít, aki fogja a kezem. Szabadságot vett ki, tudtam azon a hétvégén velem lesz. Hazaértünk, főzött nekem vacsorát. Én pihentem, hiszen még lábadoztam. Megvacsoráztunk, boldog voltam, hogy valaki letette elém a vacsorát.  Szép volt a teríték, kedvenc ételem gőzölgött, melegség áradt a hangulatból, éreztem biztonságban vagyok.

Meghatározó este.....

Vacsora után, ahogy szokás elpakolt, elmosogatott. Még mindig boldogság járta át a lelkem. Aztán jött a felismerés. Felvette a kulcsát, kabátját és elbúcsúzott. Megijedtem. Kérdésemre választ kaptam, várják a gyerekek, azok a gyerekek, akik már felnőttek. Még révedten, megbénulva érzelmileg, megkérdeztem, hogy a hétvégén visszajön –e valamelyik nap. Válasz nem volt. Megölelt és megkérdezte, hogy elvitt, elhozott, itt volt, nem elég? Persze, zavaromban megköszöntem, mondtam igen, elég. Elbúcsúztam, elköszöntem, kikísértem, integettem. Csak álltam a kapu előtt és nem mozdult a lábam. Fel sem fogtam. Csak néztem üres tekintettel az autója hátsó lámpáját. Eltelt pár perc, én csak álltam.

Még november, de már vége....

Megfordultam, bementem a házba. Az én házam, az én váram. Otthonomban voltam. A két hűséges kutyusom leült elém a nappaliban és odabújtak a lábamhoz. Odasimultak hozzám, biztos vagyok benne, hogy tudták, összeomlott a lelkem. Mit éreztem? Egyedül maradtam. Nem volt ismerős az érzés, mert ez egészen más volt, mint, amikor a férjem vesztettem el.  Nem volt akkora fájdalom, de üresség lett úrrá a gondolataimban, a lelkemben. Tudtam, hogy ez az a pont, amit én nem fogok feldolgozni. A legjobban a fiam hiányzott, hogy ő nincs velem. Viszont a két kutyám annyira még sosem viselkedett jól, kedvesen, hűen, ahogy akkor. Ők azok az évek során kerültek hozzám, amikor már nem élt a férjem. Az egyiket a gyermekem mentette meg, a másikat én szedtem össze az út szélén.

Csodás december, jön a Karácsony...

Még felhívott, még találkoztunk egyszer. Együtt ebédeltünk, sétáltunk, fogta a kezem, de tudtam, ez lesz az utolsó. Nem éreztem jól magam. Megkérdeztem, hogy ő mit gondol, hogyan tovább. Nem értette miért kérdezem. Elmondta, hogy a gyerekek még nem készültek fel arra, hogy valaki legyen mellette. Felnőtt, önálló fiatalok, közel a 30. életévükhöz.  Igazán nem tudott döntést hozni. Megkértem, hogy estig gondolja át, én felhívom 20.00 órakor. Felhívtam, és ős elmondta, hogy a gyerekeket választja. Nem értettem, hogy miért választás kérdése, hiszen nem elhagyni kell őket, hanem megtalálni a társat. Elfogadtam a döntést.  Igazán nem értettem, hiszen az én fiam támogatott abban, hogy megtaláljam akivel élem az életem. Az ő gyermekei is egy estét kivéve, erről beszéltek. Szembesültem az érzéssel, hogy megint egyedül folytatom tovább az életem. Egy felismerés ijesztett meg jobban, még sosem voltam teljesen egyedül Karácsonykor.

Két hét múlva Karácsony....

Milyen jó, hogy vannak igaz barátok. Persze elmeséltem nekik, s az egyik barátnőm visszautasítást nem engedett, meghívott. Nem akartam Szent Este megzavarni a családi idillt, de nem tágított. Addig is, ahogy szoktam, feldíszítettem a házat, elővettem minden díszt. Felöltöztettem ünneplőbe a bokrokat, a kaspókat. Megterveztem az ünnepi fogásokat, egy főre és a kutyusaimnak. Elmondtam nekik, együtt fogjuk tölteni az ünnepeket.  A családom nem hívott, nem keresett, sem a nővérem, sem a fiú testvérem. Szoros kapcsolatunk nem volt, bár hiányzott nekem. Tudtam, hogy csodás karácsonyfám lesz. Azt is tudtam, hogy csak egy estére megyek el itthonról, mert tudtam, hogy itt kell lennem, itt érzem igazán jól magam. Szent Este napján feldíszítettem a fát, ünneplőbe öltöztettem a lelkem is, beszéltem telefonon a fiammal. Csodás ebédet főztem, s készülődtem, hogy vendégségbe megyek, oda ahol szeretnek, ahol várnak. Megyek az igaz barátnőmhöz.

Eljött az ünnep, eljött a szeretet....

Szeretet, boldogság fogadott. 4 család gyűlt össze, és nekem is volt hely, nekem is volt ajándék a fa alatt. Erre nem is számítottam! Azt éreztem családi körben vagyok, biztonságban. A mai napig hálás vagyok érte. Nagyon szép este volt. Hiába marasztaltak, én késő este hazaindultam. Tudtam, hogy otthon vár rám az ünnepi ház, a boldog két kutyám, a csodálatos, fényes karácsonyfám. Boldog voltam.
Akkor este igazán a gondolataimba rögzítettem, hogy a barátok mindig mellettem lesznek, én mindig mellettük leszek. Történhet bármi megoldom, ők, ha kell, fogják a kezem. Azt is tudtam, hogy erős vagyok, határozott vagyok, azt is tudtam, hogy az értékrendemből sosem engedek. Mindig van megoldás. Az ünnep megint hozott egy új ajándékot számomra.
Karácsony másnapján a másik barátnőm és a családja fogadott szeretettel, olyan érzés volt, mintha mindig ott lettem volna az ünnepekben.

Ebben a békében, ebben a melegségben teltek az ünnepek. Azért átlengte érzelmeimet még egy tény. Mi lesz Szilveszterkor?  Az is eljött…

Úgy döntöttem, hogy ez más lesz, másképp tervezem. Úgy döntöttem boldog leszek. Így készültem, finomakat főztem, a kedvenc filmjeimet néztem. Arra nem is gondoltam, hogy valami vicceset is tartogat számomra.
Jelzett a telefon, üzenet jött. Persze rengeteg jött, de tudtam, hogy ez fontos. 
Boldog Új Évet kívánt nekem Ő, aki már tudtam, hogy nem lesz a társam. Kissé meglepődtem, és válaszoltam. Boldogot Neked is. Aztán megnyomtam a küldés gombot. S abban a pillanatban láttam, hogy baj van.

Mi volt a válaszom? „Bunkó Neked is” 

A telefonomon be van állítva az az üzemmód, ami pár betű után kiegészíti a szót.
Lehet, hogy jobban tudta az érzéseimet, mint én???

Hirtelen azt sem tudtam mit csináljak! Te jó ég, mit gondol rólam. Tudtam, hogy én sem akarok többet beszélni vele, de ez így nem maradhat, ez nem az én stílusom. Írtam egy e-mailt, röviden megindokoltam a történteket. Nem jött válasz. Szerintem a mai napig is azt hiszi, hogy szándékosan írtam.

Hirtelen viccessé fordult a Szilveszter. Felhívtam a barátnőimet és jókat kuncogtunk, megállapítottuk, hogy a sors intézkedett. Azóta is jót mulatunk ezen a helyzeten.

Kívánok Nektek Boldog Karácsonyt és olyan Új Évet, ahol az álmaitok teljesülnek.

Biró Márta