Életem leckéi könyvem neked írtam

Igaz történetem

Igaz történetem

Gyermekként menekülni

Hogy éli meg egy gyermek, ha menni kell?

2022. március 17. - Biromakönyvem

Belegondolni is szörnyű, átélni még szörnyűbb.
Mit érezhet egy gyermek, akinek fogja az anyja a kezét és mindent hátrahagyva gyorsan menni kell?

Ezt csak azok tudják, akik átélték. Oly sok anya menekül a gyermekével egy bőrönddel. Mi fér bele? Van-e fontossági sorrend a pakolásnál? Nincs. Idő sincs. Elképzelem, ahogy ijedtében összekapkod pár holmit, idegességében, ami éppen kéznél van. Felkapja a gyermekét és rohan. Rohan és menekül.
Hová? Mindegy, csak el arról a szörnyű helyről.
Abban a pillanatban nincs jövőkép, nincs más lehetőség, csak minél előbb elmenni, rohanni onnan.

Napjainkban a háborúból menekülők történeteit, megható és szívszorító képeket látjuk.
Teszünk értük, segítjük őket.
Ismeretlenbe érkeznek, egyetlen céllal. A legfőbb céllal: életben maradni.
Persze ott a remény, hogy visszatérhetnek, de ebben a pillanatban csak arra gondolhatnak, hogy fedél legyen a fejük felett. Ételt adhasson az anya a gyermekeinek, biztonságban tudja őket.

Azt csak remélhetjük, hogy nekünk nem kell menekülnünk háború miatt, de rengetegen éltük át a fájdalmat, félelmet, mikor a családból menekültünk. Anyaként, gyermekként félelemmel teli, összeszorult gyomorral egy jobb világ felé.
Számtalan esetről olvashatunk cikkeket, hogy bántalmazó családból menekülnek el.
Mi, akik már átéltük felnőttként, vagy gyermekként, valósabb képet fogalmazhatunk meg. Jobban át tudjuk élni minden pillanatát.

img_20190428_123825_529.jpg

A kép illusztráció, forrás: Pixabay

Mit érezhet egy kisgyermek? Hogy éli meg, hogy éli át?

Van gyermekkoromból tapasztalatom a menekülésről, bujkálásról.
10 év körüli gyermek voltam, amikor anyám egyik pillanatról a másikra felkerekedett velem. Rendszeresek voltak a veszekedések, sokszor tettlegessé fajult. Apám gondolt egyet, s ha nem tetszett neki anyám válasza, megütötte. Rendszeresen verte, mindig feszült volt a légkör. Emellett többször részegen randalírozott. Törte, zúzta a bútorokat is.
Többször előfordult, hogy a szomszédban aludtunk. Pizsamában menekültünk át. Emlékszem, egyik este anyám nagyon félt, apám fenyegette, hogy az életére tör. Egy hirtelen pillanatban, kirohantunk az udvarra. Sok lehetőségünk nem volt, elbújtunk a fák közé, a bokrok mögé. Lapultunk a bokrok ágaihoz. Apám kint keresgélt bennünket, szitkozódott. Talán nem is gondolt arra, hogy ott vagyunk a közelben. Többször is elment mellettünk. Még levegőt is alig mertünk venni. Hallottuk, ahogy fenyegetőzik, kiabál. Engem is szólongatott, hogyha nem jövök elő, akkor, ha megtalál eltöri a kezem, megver. Féltem, remegtem. Anyám a számra tette a kezét, mutatta, hogy csendben kell lennünk.
Szerencsére nyár volt. Nem mertünk mozdulni.
Amikor elcsendesedett apám, anyám óvatosan bekukucskált a ház ablakán, látta, hogy elaludt. Óvatosan pár takarót kihozott, leterítette a földre, bebugyoláltuk magunkat és ott aludtunk.
Korán átmentünk a szomszédba, ott is elbújtunk, mert reggel ott is keresett bennünket.
Amikor elment dolgozni, sietve visszamentünk és anyám összepakolt 2 táskába. Pár ruhát, iratot és elindultunk az állomásra.

Befogadtak bennünket a városban az apácák. Emlékeimben él, hogy anyám ideges volt, nyugtalan. Én nem értettem mindent, de egy a mai napig is itt van a lelkemben: legyen végre nyugalom. Mindig féltem az apámtól, rettegtem, mikor anyámat bántotta. Sosem volt biztonság, sosem volt békesség. Sokszor remegett a térdem, számtalanszor összekuporodva aludtam el ebben az állapotban.
Minden percére emlékszem ennek az új életnek. Nem voltak játékaim, nem voltak könyveim, kimaradtam pár hétig az iskolából.
Egy szobában helyeztek el bennünket. Volt 2 ágy, 1 szekrény, asztal. A folyosón volt a fürdő.
Minden furcsa és idegen volt. Gyermekként talán könnyebbnek tűnik, hiszen az szülő döntéseit követi a gyermek, teljes bizalommal.
Egyszer bejött a nővér és újságolta, hogy mehetek iskolába, hozott nekem ruhákat. Anyámnak találtak munkahelyet, idővel pedig lesz szolgálati lakásunk.
Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot.

10 évesen felfogtam, hogy megváltozott az életünk. Szerencsére elvesztettük az előzőt, amiben ennyi szenvedés volt. Végre a nagy városban élhetünk, biztonságban. Izgalommal gondoltam az új iskolára.
Már-már úgy tűnt, hogy a tündérek megfogták a kezünket.

Másnap nyílt a szobánk ajtaja. Ott állt! Hogyan? A mai napig sem tudom. Ott állt az apám, akit szerettem volna örökre elfelejteni. Hogyan tudta meg, hogy ott vagyunk? Ki árulta el? Minek jött?
Újra rettegtem, újra remegett a térdem. Minden pillanata örökké az elmémbe, a lelkembe vésődött. Bármeddig is élek, sosem fog elhalványulni az emlék. Miért ? Mi lesz megint?
Ott megígért mindent szépet és jót, az apácáknak is. Oly szerény volt, mint egy ma született bárány. Sírt, anyámat ölelgette. Engem is. Én pedig elhúzódtam tőle.
A legfontosabb jele volt, hogy észrevegyék a rettegésem és ne engedjenek vissza.
Kérleltem mindenkit, hogy hadd maradhassak én, szeretnék az új iskolába járni.
Nem lehetett, megsajnálták az apámat! Anyám a sok ígérgetés, kérlelés után összepakolt és megfogta a kezem. Elindultunk. Elindultunk vissza a rettegésbe. Ő nem tudta, hogy ez csak időleges? Én gyermekként éreztem!

Még számtalanszor voltunk menekültek, még ezerszer bántott bennünket. Pár nap után kezdődött minden újra. Sosem bocsájtottam meg az anyámnak.
16 éves koromig vártam, akkor elmenekültem egyedül.

Soha többé nem tértem vissza. Dolgoztam, tanultam, megalapítottam a saját hagyományaimat, értékrendem, családom. Soha sem engedtem, hogy a gyermekemnek menekülnie kelljen. Szerencsére, azóta már felnőtt emberré vált. Ha menekülnünk kell, az háború miatt lesz. Talán sosem kell átélnem, átélnünk.
Akkor gyermekként csak azt láttam, hogy jobb lesz. Anyámnak sem volt vesztenivalója, hiszen minden lehetősége megvolt az újrakezdésre.
Most nekem, ha itt kellene hagynom a megszokott életem, jobban fájnak, hiszen minden itt van, amiért tisztességgel megdolgoztam. A fedél a fejem felett, a munkám, a nyugalmam.

Bevallom párszor belegondoltam, a jelenlegi bizonytalan helyzetben. Megpróbáltam beleélni magam a hazánkba érkező menekültek helyzetébe.
Igazán teljes mértékben lehetetlen, mert még nem éltem át, hogy fegyverek elől meneküljek.
Elég, ha az arcukat nézem, csak elképzelni lehet a fájdalmukat. Talán ilyenkor a gyors kijutás és megérkezés sokkja alatt még fel sem volt idejük fogni, hogy mi legyen a következő lépés.
A remény, hogy valaha újra visszatérhetnek, a vágy, hogy még áll a házuk, az ösztön, hogy újraépítsék az életüket, a hazájuk, a földjük szeretete ott van a lelkükben.


Bárhonnan is kell menekülni, bármilyen okból is, az első kéz, mely felénk nyúl, az ad reményt, kapaszkodót.

Életem leckéi könyvem a menekülésről, szívszorító gyermekkorról és a kiútról szól. Sokan olvasták, kapaszkodót kaptak belőle. Az igaz történetek erősebben ösztönöznek, hogy talpra állj. Mintha az író a történetével megfogná a kezed és felemelne.
Ha tetszett a cikkem szeretettel várlak a FB oldalon vagy a weboldalon, ahogy blogcikkeket, verseket, történeteket olvashatsz tőlem. biromakonyvem.hu

Biró Márta

 

Egy LETEHETETLEN könyv

Életem leckéiben magadra ismerhetsz

Egy könyv, amely rólam, de neked és érted szól.

Életem leckéi című könyvemben bemutatom neked, hogyan tudsz egy hányattatott, rendkívül nehéz és nagy kihívásokat tartogató létből kilépni, és egy boldogabb, nyugodtabb életet teremteni.

Olvasd el ezt a könyvet, és jöjj rá, hogy mindig van kiút! Sosem késő újrakezdeni, és bármikor lehetsz boldog!

 

Nem szokványosan kezdődött az életem. Életem leckéi című könyvemben megosztom veled, milyen érzés, amikor 6 évesen egy gyermekvédelmi intézetben hagytak engem, aztán nevelőszülőkhöz kerültem.

Bár örömmel repültem Édesanyám karjaiba, amikor eljött értem, de ma már tudom, hogy jobb lett volna, ha nem teszi. Ezt fáj kimondani, de így van. Néha el kell szakadni a családtól ahhoz, hogy jobb életet élhess.

Új és önálló életet kezdtem egy albérletben. Nagyon nehéz volt az első munkahelyemen azt hallani, hogy mások a szülők, a nagyszülők, az após és anyós támogatását élvezik, miközben nekem senkim nem volt.

Biró Márta Életem leckéi

 

Ízig vérig hiteles blogger lett

avagy pozitív értelemben vett iránykényszerben mutat példát

Manapság a bloggerként sokan vagyunk jelen a közösségi oldalakon, online felületeken.
Vannak, akik csak a napi élménybeszámolóikat osztják meg velünk, de a bloggerek egy része tudást és tapasztalatot, rengeteg információt adnak át olvasóiknak.

Elkezdjük követni őket, feliratkozunk oldalaikra, majd jó részéről leiratkozunk.
Hiába figyelemfelkeltő címsor, ha a mögöttes tartalom nem köt le bennünket.

Vannak hobbiból létrejött blog oldalak, vannak olyanok, akik idővel példaképpé válnak, hivatásként folytatják tovább tevékenységüket.

Egy ilyen bloggert szeretnék bemutatni cikkemben. Biztos sokan találkoztatok már a nevével, felismerik blogjának logóját. Ki Ő?
Mayerné Répási Adrienn.

adri_logo.jpg

Adrienn a Read Blog tulajdonosa. "Anyuka, feleség, nő" - ahogy bemutatkozását kezdi a Blog.hu oldalán.

A közösségi médiában találkoztam a nevével, amikor egyre több csoportot kerestem fel. Megírtam első könyvem,
Életem leckéi -t, kerestem azokat a felületeket, bloggereket, véleményvezéreket, akik értékelést adhatnak a munkámról.
Adrienn neve minden felületen szembe jött velem. Elolvastam a cikkeit, megnéztem az írásai alatt található hozzászólásokat. Tájékozódtam. Aztán egyik nap egy telefonbeszélgetés során egy ismerősöm javasolta, hogy Mayerné Répási Adrienn-el vegyem fel a kapcsolatot, hiszen ő megbízható és értékes tartalmakat alkot.

Több tízezres olvasótáborral rendelkezik, követik őt, megbízzák őt, elismerik őt.
Számos cikkel címlapra kerül. Mi lehet ennek az oka?

Azon kívül, hogy ízig végig értékes blogger, az adott szó számára kötelező érvényű. Hiteles amit ír, hiteles, amit mond, de amit ígér, azt be is tartja. Miért fontos ez manapság?

Több esetben olvastam, hogy megbízások nem teljesülnek határidőre, halogatásokba futnak, kevésbé értékes tartalmak születnek kapkodás folytán, valahogy nem érzi át a megrendelő igényeit, produktumának tartalmát, üzenetét a blogger, aki elvállalta a munkát. Ezek a panaszok legtöbbször akkor jelentkeznek, amikor a mennyiség a minőség rovására megy.

Szerencsére azok a bloggerek is nagy számban vannak jelen, akikre gondolva az elismerés jut eszünkbe először.

Adrienn több témában is jelen van, publikál. Anya, feleség, nő. Olyan, mint mi, akik a munkánk mellett a nőiességünket, a művészetek iránti vágyunkat is megéljük, kielégítjük. Érdekel bennünket számtalan téma, ami a napjainkban jelen van. Életünk, tempónk feszített, mégis a time management alkalmazásával nem maradunk le az értékes életről.


Azon kívül, hogy Adrienn cikkei több témában is kalauzol bennünket, lényében egy tisztességes, szavahihető embert ismerhetünk meg. Lelkiismeretesen tájékozódik a vállalásai témájában. Azokat a munkákat vállalja el, ami számára is értéket képvisel.

Gondoljunk csak bele, milyen jó tulajdonsága a bloggereknek az "iráskényszer", ahogy sokszor magunkat is definiáljuk e tulajdonsággal.

"Íráskényszerem párosul a véleménynyilvánítási mániámmal, így jött létre a blog."
"Anya vagyok, feleség, de nő is, akit érdekel a sport, művészet, kézművesség, sorsok, életutak, divat, az élet nagy kérdései, tudás, kapcsolatok...És rengeteg minden."

(idézet Adrienn bemutatkozó oldaláról)

Hogyan lesz valaki népszerű, hogy kerülnek ki cikkei címlapokra, magazinokba, hogyan lesz több tízezres követőtábora?

Megbízható és értékes ember ő maga is. Tartalmai, cikkei rólunk szólnak, nekünk szólnak az ő napjainak eseményei, gondolatai révén. Megoldást találunk írásaiban a problémáinkra. Fejlődünk, szélesedik a tudásanyagunk. Útmutatást, kapaszkodót, erőt adhat nekünk.
Cikkeiben megtaláljuk a napi bosszúságokról a véleményét, ahogy a napi örömökről, nehéz feladatokról is.

"Én nem nyújtok a problémátokra megoldást, de elmondom, mi hogyan csináljuk."  E
Ebben a mondatban számomra mégis az jön át, ha az olvasóknak megtetszik "mi hogyan csináljuk"  - akkor megoldást kapnak.
Ebből a pár szóból is kiderül, hogy véleményvezérként nem ráerőltetni fogja az olvasóira a véleményét,  hanem őszintén megírja az ő megoldásának a kulcsát, technikáját, ha tetszik az olvasónak, akkor próbálja ki.

Mi lehetne hitelesebb példa, mint amikor az igaz történetünket írjuk meg? A valódi nők anyák, hivatásukban tündöklő nők, feleségek, akik sírnak, elfáradnak, néha összeomlanak a feladatuk súlya alatt.
Ezeket a gondolatokat is bátran és valóságosan ábrázolja cikkeiben Adrienn. Nem rejti véka alá, őszintén feldolgozza írásaiban.

Szeretettel ajánlom én, aki szintén bloggerként is tevékenykedem egy olyan blogger oldalát követni, amit azóta is rendszeresen olvasok minden felületén, ahol jelen van.
Kattintsatok a képre:adri_logo.jpg

Ha tetszett a cikkem, keressétek fel weboldalam, ahol verseim, novelláim és a könyvem témájában olvashattok többet: Biró Márta Életem leckéi

Érdemes itt is böngésznetek: Siófoki Vendégasztal Kertem, Konyhám ízei

 

 

Vív, a blogger, akit érdemes olvasni

Egy másik blogger szemével látni a világot

Miért jó, hogy egymás írásait is olvassuk bloggerként?

Szerencsés vagyok, hogy egy olyan oldalon jelennek meg a cikkeim, ahol nők írnak nőknek.
Ez a Miadele, ahol megtalálod azokat a témákat, amelyek Téged is érintenek. Érdemes ellátogatnod ide és böngészni a cikkek között.

Mi bloggerek, amikor cikkeket írunk és teszünk fel az oldalra, egymás cikkeit is olvassuk.

Pár hónapja felvetődött, hogy mutassuk be egymást. Mindannyian örültünk az ötletnek, azóta is sikeresen és boldogan készülünk egy egy társunk bemutatására.

Ebben a hónapban Judit Vivien Pádár munkáját olvastam.
Cikkeit, gondolatait, élményeit két oldalon is megosztja az olvasókkal.

Az egyik blog oldala: Beülős
A másik blog oldala: SubRosa

subrosa.png

 

Vív bemutatkozása nagyon tetszett nekem, szívesen bemásolnám ide az egész írást, de legyen benne egy csipetnyi titok. Érdemes ellátogatnotok hozzá és megismerni őt.

Azt mondják, kivételes személyiséggel rendelkezem, ennek ellenére átlag személyként tekintek magamra. Átlagsuliba jártam, átlagdiák voltam, átlagéletet élek, amiben mindig mindennél jobban érdekelnek az érzelmek és az emberi kapcsolatok.

SubRosa blog oldalán a cikkei a mindennapi életről szólnak.

"titkosan nyílt életszösszenetek"

 

Szereti az életét, boldog édesanya. Elégedett. Igazán hisz a természetben és a természet teremtő erejében.

Amikor olvastam a cikkeit, bemutatkozását, párszor magamra ismertem.
Sok témában egyezik a véleményünk. Hiszek abban, hogy nem a véletlen sodorta hozzám, hogy cikket írjak róla.
Könnyű dolgom van, mert nem csak a napi szösszenetek érdekelnek engem is, hanem az ételek, kirándulások, beülős helyek, ahol jól érezhetem magam családommal, barátaimmal. Igaz, most esélyünk sincs hódolni ezen időtöltésnek, de hiszem, hogy hamarosan lehetőségünk lesz rá.
Konyhai csoportot vezetek, recepteket osztok meg, sőt titkos tervem is van, s remélem erről majd a Beülős oldalán említést fog tenni. Ha szerencsém van, egyszer beül hozzám és a könyvemmel a kezében egy finom kávé és étel mellett beszélgetünk.

Látogassátok meg az SubRosa oldalt, hiszen egy életvidám, mosolygós hölgy fog köszönteni Benneteket.
Csodálattal látom ezt az életre való igenlést, szeretetet. Ebben hasonlítunk egymásra. Sugárzik róla a boldogság.


Mi is az a Beülős blog?

beulos.png

Bemutatkozását egy kérdéssel kezdi:
"Hogyan képzeltek el egy kávézót, éttermet, vagy éppenséggel egy sörözőt?"

Ahogy Vív írta, a blog kezdetén olyan helyeket mutatott be, ahogy a gyermekeivel is jól érezte magát.
Később rájött, hogy minden édesanyának szüksége van gyermekmentes napokra is. Barátokkal beülni oda, ahol jókat lehet kávézni, ételeket fogyasztani, beszélgetni, kikapcsolódni.
Blogjában megismerhetitek azokat a kávézókat, éttermeket, ahol gyermekekkel, gyermekek nélkül is kellemesen telhet az idő. Megosztja tapasztalatait, élményeit, véleményét.
Remélem hamarosan folytathatja az élmények gyűjtését és továbbra is megírja nekünk.

Fogadjátok szeretettel bemutatkozását, írásait. Kövessétek őt, talán valamelyik kávézó teraszán összefutunk vele.

Biró Márta

Igazán mi fontos az életben?

Külsőségeknek élsz, vagy fontos, amit belül érzel?

Mi igazán fontos az életben?
Valaki tavaly azt mondta, hogy milyen cím ez az Életem leckéi! Nem egyértelmű. Milyen leckékről van szó? Iskolában megoldott leckékről?
Akkor meglepődtem, kicsit meginogtam. Ahogy telt az idő, rájöttem, ez is egy vélemény, de tudtam, hogy azok akik megvásárolják és elolvassák a könyvem, pontosan tudják, hogy az életemben megtörtént és nehezen megoldandó helyzeteiről szól. Azok fogják olvasni, akik regényeket, nem csak könnyű, hasonló témájú filmeket szeretnek olvasni, nézni.
Eltelt több, mint egy év és ma reggel megnéztem egy rövid videót, s ma bizonyosodtam meg arról, hogy igen is jó címet adtam a könyvemnek.
Miért?
Ebben a videóban egy fiatal srác arról beszél, hogy csak a külsőségeknek élt eddig. Meg akart felelni a társadalmi normáknak, idolokat követett, aztán egyik nap rájött, hogy csak külsőségek ezek, de belül üres. Üres a lelke, üres az élete, ráadásul a külső megjelenésért tett napi edzéseknek orvosi kezelés lett a vége.
És hogyan fogalmazta meg? Itt a visszaigazolás nekem!
Azt mondta, hogy nem bánja, hiszen LECKÉKET kapott az ÉLETTŐL.
Ez a mondata, erősített meg, hogy jó címet adtam a könyvemnek.
Hiszen ő a nehézségeket, a felismerést, hogy a sors és saját maga megleckéztette.
Elhatározta, hogy változtat az életén, változtat a szemléletén, változtat a gondolatain, életmódján.
�Megtanulta értékelni, hogy mi igazán fontos az életben.
MA DÖBBENTEM RÁ, HOGY IGEN, JÓ A CÍM, JÓ AZ ÜZENETEM. MOST CSENG VISSZA, HOGY AZ OLVASÓIM TÖBBEN AZT ÍRTÁK:
"Elolvastam a könyved, most már jobban értékelem azt, amim van."
Köszönöm én is, ahogy ez a srác, hogy leckéket kaptam az élettől, és hálás vagyok, hogy kaptam egy inspirációt, hogy meg is írjam.
Biró Márta az Életem leckéi könyv szerzője vagyok.
Aki saját, igaz történetét meséli el könyvében. Az üzenetem, hogy akárhányszor küld padlóra a sors, mindig van kiút, de az első lépést Te magad fogod megtenni.

Sikeres nő? Miben mérhető a sikere?

Minden nő lehet sikeres, ha boldog az úton, amit választott magának.

dolgozo_no.jpg

Manapság ki számít sikeres nőnek?

Egy sikeres nő rendelkezik álom munkahellyel, vagy saját jól menő vállalkozással. Jól szervezett élete van, biztos egzisztenciája. Rendezett családban él. Van ideje a munkájára, családjára, gyerekekre. Ráadásul férje biztonságot, szeretetet, elismerést nyújt neki. Egy sikeres nő ápolt, az aktuális trendek mintája. A sikeres nő konyhatündér is, mindezek mellet sportos. Ha ez mind nem lenne elég, egy sikeres nő szexi, vonzó, amikor visszavonul a férjével a hálószobába.

Mit szóltok hozzá? Szerintetek elég mindezekre 24 óra naponta?

Próbálom összerakni a napi rutin tevékenységeket. Még akkor is, ha feszített tempóban rakom össze a programokat napi tervezésben, talán bele is férne egy napba, akkor jön a következő kérdés: Van-e ennyi erőnléte egy nőnek, hogy megfeleljen a fenti tulajdonságoknak?
Sok sikeres nőt látok, ismerek, akik hasonló sikerben élnek, külső segítségre viszont szükségük van.

Azt hiszem napjainkban sokan a társadalmi elvárásoknak, vagy a maguk által gondolt elváráshalmaznak próbálnak megfelelni. Aztán, amikor hiba csúszik a gépezetbe, akkor saját magukat okolják, esetleg az önbecsülésük csorbul.

De mi is a siker? Ki számít sikeres nőnek? Kinek mi a siker?

Lehet sikeres egy nő, ha szereti a kihívásokat, ha vállalkozását, vagy a hivatását tekinti fő célnak. Megfelelő anyagi háttérrel a családi otthona rendben tartását kiszervezi, foglalkoztat olyan személyeket, akik helyette elvégzik a feladatokat. Így a gyerekek, a férj és a saját hobbija sem szenved hiányt. Van ideje, ereje, hogy nőként, anyaként, feleségként boldog legyen.

De mindenki ettől válik sikeressé, ettől érzi magát sikeresnek?

Számtalan családban a sikert elkönyvelheti egy nő, ha feleségként, anyaként, ha a családi fészek lángjaként világít, tündököl. Ő a motorja, a háttérbázisa a családnak. A nyugalom megteremtője, a család infrastruktúrája. Ettől még lehet vonzó, lehet sportos, lehet boldog.
Biztonságot ad a családja tagjainak. A legszebb hivatással rendelkezik.

dolgozo_no_otthon.jpg

Talán álljunk itt meg és foglalkozzunk e témával. Sokszor hallom háziasszonyoktól, családanyáktól, amikor megkérdezik tőlük, hogy mi a foglalkozásuk, hogy halkabban válaszolnak és úgy mondják el, hogy háztartásbeliek. Pedig az egyik legnemesebb foglalkozást űzik.

Egy család motorjaként élni a napjait erős koncentrációt igényel. Figyelni a családjának a tagjaira, megszervezni az életüket, beosztani az időt, kiszolgálni (ezt itt pozitív értelemben értem, szeretettel, szívesen tenni) az igényeiket erős empátiát és odaadást adni, stabil személyiséget követel.

Sokan a legnemesebb hivatásként élik meg, de vannak, akik taposómalomban érzik magukat. Azok a családok, akik e modellben működnek, a hagyományos családi életet választották, vagy így alakult számukra az élet. Bárhogy is nézzük, bármelyik irányból is közelítjük meg, ez a saját és a családtagok döntése szerint jött létre. Hoztuk elődeink, szüleink mintájából, de a saját elhatározásunkból határozzuk meg az életcélunkat.

Persze a dolgozó sikeres nők és a családot működtető, anyaként, feleségként funkcionáló nők két csoportja néha nem érti egymást. Pedig mindkét szerep nemes foglalkozás, nemes élet. Mindenkinek a saját választása, elhivatottsága viszi előre a projektet. Mindkét szerep hivatás, mindkét szerep feszített munkaidőt igényel.

Mi segíthet az egyensúly fenntartásában?

Egy jól működő időbeosztás elengedhetetlen, bármelyik szerepben is élünk.
Ha dolgozunk a munkahelyünkön, a vállalkozásunkban, fáradtan lépünkbe az otthonunk ajtaján, akkor új erőre, inspirációra van szükségünk, nem pedig a kötelesség érzésére.
Hamar felismertem én is ezt a helyzetet. A konyhámat úgy alakítottam ki, hogy minden idő, amit ott töltök, a leghatékonyabban működjön. Például konyhai eszközök, olyan receptek, amik segítenek abban, hogy ne kelljen órákat ott töltenem. Inkább az étel elköltésének idejét, az asztal körüli beszélgetések idejét növeljem, ahol a családi “tanács”, együttlét szerepe érvényesül. Minden egyéb családi program, munka időbeosztás, napirend szerint történt és történik a mai napig is. Egy idő után már rutinszerűen működik.

Azok a nők, akik a családjuk igazgatásának szerepét öltötték magukra, sikeres nők. Számukra is fontos, hogy ne ússzanak el az otthoni tevékenységekben, akkor működnek boldogan, ha van szervezett menetrendjük, időbeosztásuk. Szükségük van az énidő-re, megújulásra, pihenésre, kikapcsolódásra, feltöltődésre, hobbijukra. Ebben őket a család tagjainak támogatni kell.

Tisztelnünk kell bármelyik típusú modell szereplőjét. Mindegyik nőt.

Két vélemény:

“Bocsáss meg, de nem szeretnék életmód és konyhai csoportokba belépni, nem érdekelnek, mert helyette inkább felújítok egy bútort, ételt pedig rendelek.”

“Te jó ég, mi az, hogy egy nőnek nem az a fontos, hogy meleg étel legyen az asztalon? Persze, megteheti, hogy rendel, van rá pénze!”

Érdemes e a két véleményt ütköztetni? Én azt gondolom, hogy nem. Hiszen mindkettő fontos szerepet vállal, mindkettőnek van célja, prioritása a saját választása szerint. Hogy miért éppen az? Az az ő döntése, az ő szerelem munkája, hivatása.

Ha abban érzi elhivatottnak és boldognak magát, akkor ő egy sikeres nő.

Ha tetszett a cikkem, kérlek nyomj egy like-ot, köszönöm, Biró Márta
Blogjaimat, könyvem, versem, novelláim itt olvashatod: Biromakönyvem
Konyhai praktikáim, receptjeim, tanácsaim itt találod: Biromakonyhám

Vasárnap reggel a zúzmara csodája

Jégvirágokat rajzolt a természet reggel nekem.

Varárnap reggeli csoda

Bárhogy is nézem, bárhogy is gondolom, már régen rájöttem, hogy sokszor apró örömökből áll össze a boldogság.

Igaz, hogy ebben az évben másképp alakult minden a pandémia miatt, de valahogy a karácsony mégis apró csodákat rejtett számomra is. Többen elmesélték, hogy számukra is.

Vasárnap reggel -3 C fok volt. Kimentem körülnézni az udvaron, s akkor csodálkoztam rá, hogy micsoda ajándékot adott a természet. Igaz nincs hó, ahogy elvárnánk a karácsonytól, de ez a reggel kárpótolt érte.
Minden növényen, az autó ablakán megjelent a zúzmara, apró virágokból összerakva a téli érzést.

20201227_085841.jpg

Megörökítettem egy rövid videóban és boldog voltam, hogy megmutathatom. Számomra ez is egy apró öröm, egy apró boldogság érzése.
Valahogy ezen a karácsonyon mégis csak megtörtént a karácsonyi csoda, sok-sok apró kívánságom teljesült. A végére összeállt egy boldog érzéssé.

Fogadjátok szeretettel a videómat.

 

Ha tetszett az írásom, kérlek nyomj egy like-ot, vagy mutasd meg az ismerőseidnek, oszd meg kérlek.
Köszönöm, Biró Márta
Várlak itt Biromakonyvem

Karácsonyfám története

Mégiscsak vannak karácsonyi csodák

Karácsonyfám története�
Ez az év hozott örömöt bőven, de hozott veszteséget, bánatot is.
Életem története reményekkel teli várakozásban telik most. Jövőre bízom benne, hogy a terveim megvalósulnak. Változások történnek.
Karácsony előtt tornyosult pár elvesztés is. Emberi kapcsolatban is, de ami megviselt, hogy a drága, öreg kutyám földi élete véget ért.
Azt gondoltam, hogy ez a karácsony nehéz, ugyanúgy, mint amikor megéltem már kétszer. Akik olvastátok a könyvem tudjátok.
Nem mentem el megvenni a csodás 2 méteres karácsonyfát, mint minden évben.
Azt gondoltam elég lesz egy ág, amit feldíszítek.
Aztán, ahogy közeledett a Szent Este, valami fényes, ünnepi hangulatra vágytam. A legszebb karácsonyfára, a legfényesebb fénysorra életemben. Valahogy azt éreztem, hogy a meleg fény tisztelet és lelket melengető hiánya szomorúvá tenne.
Tűnődtem, hogy mi legyen. Menjek, ne menjek megvásárolni?
Kimentem a garázsba és előszedtem az évek óta tartalékként lévő műfenyőért. Mégiscsak karácsonyfa!
Behoztam és feldíszítettem. Valahogy sokkal gyorsabban ment, mint eddig valaha is.
Elkészültem, s akkor tágra nyílt szemmel ámultam.
�Talán az egyik legszebb karácsonyfám lett!
Mintha a karácsonyi csoda működésbe lépett volna.
Boldog voltam, hogy nem hagytam magamon eluralkodni a fájdalomnak.
Valahogy melegséget, mélyen a lelkemben ünnepet, boldogságot hozott az érzés a látvány.
�Megemlékeztem azokról, akik már nem lehetnek velem, hálát adtam, hogy ismerhettem őket, hálás voltam, hogy a férjemnek köszönhetem a gyermekem, hosszú éveket, amit együtt töltöttünk, hogy volt egy hűséges kutyám 11 évig, eszembe jutott sok-sok boldog pillanat.
�Ekkor éreztem igazán, a karácsony szellemét és a karácsonyi csodát.
Várlak gondolataimmal, posztjaimmal itt: Biromakönyvem
Biró Márta

Létezik, hogy van kutyagyereked?

Sosem gondoltam volna, de lett egy kutyagyerekem.

Akárhogy is nézem, megszaporodott a száma a kutyatulajdonosoknak. Persze megszaporodott a száma a menhelyeken élő állatoknak is, hiszen a felelős állattartás, mint fontos kérdés, sokszor negatív értelmezésben van jelen állattartóknál.

De beszéljünk most azokról, akik befogadnak egy kutyát, kiskutyát, vagy vásárolnak. Akárhogy is, de eldöntik, hogy így lesz teljes az életük.
Talán a gyerekek mellé játszótársnak, talán a saját magányuk enyhítésére, talán mert a szülői minta is az volt, hogy mindig volt kutya a háznál.

Házi kedvencünk minden kényeztetést, figyelmet megkap. Sokan apró, divatos ruhákkal halmozzák el, a család központi kérdése, hogy ugyanolyan jólétben, szeretetben részesüljenek, mint a többi családtagok.
Valójában a kérdés, hogy tudjuk-e a határt, hogy tartunk egy házi kedvencet, vagy lett egy kutyagyerekünk, kutya társunk? Kell-e határ, létezik-e határa a kutya-ember barátságnak? Nyitott kérdés, eltérő válaszok, eltérő érzések. Mindannyian más-más okok miatt szeretjük jobban, kevésbé, vagy tartjuk családtagnak, vagy házi kedvencnek.

Ha belegondolunk, felelősek vagyunk azért az állatért, amit magunkhoz fogadtunk. Méretének, fajtájának igényeit biztosítanunk kell. Mi emberek szelídítettük magunkhoz annak idején, mi emberek, hogy a saját igényeinket, hűség iránti vágyunkat, önfeláldozó szerepüket birtokoljuk, hogy őrizzék a házat, őrizzék a nyájat.
Egyértelmű, hogyha már megtették elődeink, akkor mi utódok felelősséggel tartozunk irántuk.

Hogy ki és mennyire kényezteti el kutyáját, ruházza fel emberi tulajdonságokkal, halmozza el emberi szeretettel, embereknek járó szeretettel, az saját, szuverén joga.
E kérdésben nem is szeretnék állást foglalni. Talán a saját történetemen keresztül értjük meg azokat, akik kutyagyereküket szeretgetik.

Bevallom, két német juhász kutyám is volt. Gondos környezetben, a fajtának megfelelő bánásmódban részesültek életük végéig. Szeretettel, ragaszkodással gondoztuk őket, az egész családom kötődött hozzájuk, minden tőlünk telhetőt megadtunk, hogy szép életük legyen. Akárhogy is díjazzuk a hűségüket, az örömöt, amit okoznak, eljön az idő, amikor el kell válnunk tőlük. Megviseli a gazdát, a családot. A leghűségesebb társ volt mindegyik, de nem éreztem azt, hogy a kutyagyerekem lenne. Belesajdult a szívem, amikor elmentek, de tudtam, hogy ez azt élet rendje. Idő kellett a megszokáshoz, hogy már nem ugrál körülöttünk, nem fekszik az ajtó előtt, mint egy igazi házőrző, aki pontosan tudja a feladatát.  Egy idő után pedig betölti e szerepet a következő kutyánk.

Egyszer aztán megváltozott minden. Megváltozott az addigi felfogásom a kutyához való viszonyom, érzésem.

A férjem elhunyt, a gyerekem megnőtt. Egyik alkalommal hazahozott egy csenevész, kistestű kutyát. Cca 8-9 hónapos lehetett. Bevallom csak álltam és néztem, mert már nem akartam, hogy legyen több kutyám. Amikor elkezdett csaholni, meglepődtem, hiszen egy német juhász után a fülemben visító hang megdöbbentett.
Először alig tudtam elviselni, alig tudtam megbarátkozni vele. Pár hónap elteltével, még mindig csak azt éreztem, ha már itt van nem tudok mást csinálni, el kell fogadnom, hogy a fiam és a barátnője imádják ezt a csenevész jövevényt.
Egy alkalommal ez a kiskutya és én ketten maradtunk otthon. Úgy hozta a sors, hogy leült elém és nem vette le rólam a szemét. Mintha azt kérte volna, hogy "Fogadj el, szeress engem". Esküszöm, mintha beleírta volna az agyamba ezt a pár szót.
Megsimogattam, kedvesen hozzáhajoltam. Addig még sosem láttam akkora boldogságot, amit az a kis csenevész művelt. Pár hónapig egyik helyről a másikra adták, vitték, mert nagyon eleven kis jószág volt.
Akkor ott szerintem beleszerettem ebbe a ki vakarcsba. Ott egy pillanat alatt megváltozott minden.

Ahogy teltek az évek, mindenben részt vett, minden költözésnél, boldog eseménynél, tragédiánál mellettem volt. Amikor szárnyaltam a boldogságban, velem örült, amikor hullottak a könnyeim, mellettem ült, hozzám simult.
Egyik napról a másikra tudta, hogy már nem udvari kutyus, akkor egy pillanat alatt megértette, hogy vannak órák, amikor kimehet velem, teljesen alkalmazkodott a körülményekhez.
Volt két karácsonyom, amikor csak ő volt velem. Közben úgy hozta a sors, hogy befogadtam egy elárvult kisebb kutyust is. Őt is elfogadta. Örültem, hogy van kutya társa. Már újra családi házban laktam, együtt bandáztak, együtt rosszalkodtak, együtt fogadtak, amikor hazaértem.
Mindig, mindig alkalmazkodott, mindig igazán jó kutya volt. Húség, szeretet, ragaszkodás, tisztelet tanítója volt.
Ahogy telt, múlt az idő, azt éreztem, hogy van embergyerekem és van két kutyagyerekem, de a kutyagyerekeim közül az első a Nagy kutyám, a Fő kutyám, az igazi, hűséges társam.

Valahogy így történt, hogy lett két kutyagyerekem is.

Eltelt 11 év együtt, közösen a Nagy kutyámmal, Lilivel. Sosem volt beteg, sosem nyüszített, sosem volt elégedetlen. Mindig megmaradt kedves, hűséges, okos kutyámnak. Néha eszembe jutott, hogy pár év és el kell válnom majd tőle. Egyben biztos voltam, azt szeretném, ha az én életemben én legyek ott, amikor az utolsó pillanatokban mellette kell lennem. Tudtam, hogy fájdalmas lesz, tudtam, hogy még egyik kutyám sem kötődött így hozzám, mint ő. Persze, elhessegettem e gondolatokat, hiszen nyoma sem volt semmi jelének, hogy ez még bekövetkezzen.
Aztán egyik nap elkezdett köhögni. Elvittem orvoshoz, menthetetlen tüdő betegsége lett. Gyógyszereket kapott, kicsit javult. Minden este a fülébe suttogtam, hogy kell még élnie, akár gyógyszereken is, suttogtam neki, hogy én itt vagyok mellette és a legjobban szeretem, ahogy egy kutyagyerekem lehet.


Talán kevés volt a suttogásom, talán kevés volt a feláldozásom?



Egyik nap, amikor már azt hittem, hogy javul, azon az estén elkezdett zilálni, levegőért kapkodni.
Egész éjjel fent voltam vele, sem feküdni, sem ülni nem tudott, hiszen levegőért kapkodott.
Azon az éjszakán először azért imádkoztam, hogy megérje a reggelt, hogy az orvoshoz vihessem. Aztán azért imádkoztam, hogy ne szenvedjen.
A kezembe fogtam, megöleltem és kértem minden erőt, hogy segítsen a kutyámon, inkább itt a kezemben aludjon el örökre, mert nem bírom nézni a szenvedését.
Még ki akart menni az udvarra, kiengedtem. Mióta beteg volt, pár perc után már az ajtóban állt, nem szeretett kint lenni. Eltelt pár perc, de a kutyám nem volt ott az ajtóban.
Felkaptam a kabátom, rohantam az udvarra. A kutyám feküdt a hideg betonon. Lábai szétcsúszva. Szája nyitva.
Felkaptam az ölembe, rám nézett szelíden, lélegzet egyet és elment.
Elment.....
Elment.....

Nem emlékszem meddig tartottam az ölemben, de a könnyeim, a fájdalmam az ölelésemben volt, erősen.
Drága, kedves kutyám, elbúcsúzott tőlem, elbúcsúztam tőle.
Belefektettem a kutyaágyába, fehér takaróval betakartam és eltemettük.
Megírtam versem az emlékére, szívemben fájdalommal, de a legnagyobb szeretettel.

Lili kutyám emlékére
Elment, ellépkedett,
Puha tappancsa a fény felé vezetett.
Égi mezőkön szaladgál,
A kutyák gyönyörű lelkével rohangál.
Még hallom puha talpai koppanását a kövön,
Még látom mekkora a szemében az öröm,
Mikor kezem nyújtom felé,
Mikor tudja, hogy szeretetem az övé.
Hűség és szeretet, mindez az enyém lehetett,
Az elmúlt 11 évben, életem minden percében,
Itt volt mellettem, itt voltam mellette,
Örökre van helye a lelkemben.
Szívemet bársonnyal bélelem,
Emlékének helye örökké ott legyen.
11 karácsonyt töltöttél énvelem
Most már tiéd a Karácsony fénye, végtelen.
Biró Márta
emlek_kutyamnak_2.jpg
A kép illusztráció, Forrás: Pixabay
Ha tetszett a történetem, az írásom, kérlek nyomj egy like-ot, köszönöm.
Többi cikkeimet is szeretettel ajánlom Neked Kedves Olvasó.
Weboldalam itt találod verseimmel, novelláimmal, könyvemmel: Biromakonyvem

Egy karácsonyfa másképp, légy bátor!

Mindig vágytam rá, egyik évben kipróbáltam

Számomra elképzelhetetlen a karácsony karácsonyfa nélkül. Kedvenc fáim a Nordmann és az ezüst fenyő.
Mindig is vágytam rá, hogy egyszer kipróbáljak valami újat, de évekig nem mertem.
Persze vésztartaléknak van a garázsban egy műfenyő, amit akkor vettem, amikor kevés helyem volt. Nem bántam meg akkor, de talán 2 alkalommal használtam.

Tavaly elérkezett a pillanat, hogy meglépjem a "léphetetlent". Ne, vásároltam igazi fenyőfát, hanem elkészítettem ezt az egyedi változatot. Persze, gondoltam, ha mégsem tetszik a családnak, vagy nekem lesz hiányom a klasszikus karácsonyfára, még mindig behozhatom a vésztartalékom a garázsból.

Az udvaromon bambuszok érnek az égig. Vágtam belőle ágakat és összeállítottam egy háromszög alakú, 120 cm magas alapot.
Ezt pedig feldíszítettem, jég égősort vettem rá, ezüst díszekkel.
Egy konzolasztalra tettem és a falnak támasztottam.

Bevallom, amikor elkészült, megnyugodtam. Nekem és a családomnak is tetszett. A próba is megtörtént, felkapcsoltam az égősort és akkor már tudtam, hogy nem fogom megbánni, hogy kipróbáltam.
Elhatároztam, hogy időnként ez a változat lesz karácsonykor.

Előfordulhat, hogy éppen olyan helyen karácsonyozunk, ahol nem tudunk fát állítani, kevés a hely, vagy nincs időnk, vagy épp költözés után, vagy előtt állunk. Bárhogy is van, bárhogy is lesz, sok módja van annak, hogy a karácsonyt fényekkel, díszekkel ünnepeljük, ne szenvedjünk a karácsonyfa hiányában.

Az én kreativitásom így keletkezett. Persze, számos változatát találhatjátok a google képekben, az ötletek végtelen számában.

Megmutatom, hátha inspirációt adhatok, fogadjátok szeretettel.

avanrgarde.jpg

 

avantgarde_feny_2.jpg

...és egy kiegészítő dísz, ami apró karácsonyfaként is megállja a helyét:

disz.jpg

 

Ha tetszett a cikkem, kérlek nyomj egy like-ot, köszönöm.

További írásaimat, igaz történeteimet , verseimet, novelláimat itt találod Biromyakonyvem
süti beállítások módosítása