Minden ember élete egy életrajzi regény. Vannak szépen ívelő sorsok, sikeres életút. Vannak sorsok, melyeket egyszer derékba törhet egy nem várt esemény.
Mi történik, ha többször tör derékba, mi történik, ha egyik a másik után következik be? Vagy talpra állunk mindannyiszor, vagy az egyikben elsüllyedünk.

Hányszor, de hányszor hallottam már, azoktól, akik a megpróbáltatásokat többször átélték, hogy könyvet lehetne írni az életükről.
Tegnap néztem egy filmet. Egy, még a szárnyait bontogató író halogatta az írást, nehezen kapott ihletet, témát.
Egyik nap a szerelme, a nagy szerelme elhagyta, nem tartott vele az élet szerelem útján.
Pár napig magába roskadva ült a kanapén, aztán kinyitotta a laptopját és elkezdte megírni a történetét.
Mondanom sem kell talán, hogy bestseller lett a könyv.

A könyvet mindig egy személynek írjuk. Legtöbbször magunknak, a magunk történetét, tapasztalatát írjuk le. Persze másik szemszögből, annak, aki, vagy ami kiváltotta belőlünk az érzést.
Különleges esetek persze vannak, de akik olvassák a könyvet, sokan magukra ismernek, vagy a környezetükben látott sorsot vélnek felfedezni.
Itt alakul ki a célközönség. Az írás közben rájövünk, hogy kiknek szánjuk a történetet. Közben változik a küldetésünk, már nem csak a mi örömünk, bánatunk lesz a fontos.
Írás közben terápiaként hat ránk az idő, kiírjuk magunkból, világgá kürtöljük, akár happy end, akár nem.
Velem is ez történt.

A valós események segíthetnek az olvasóknak terápiaként, tapasztalatszerzésként, információként, kapaszkodóként.

Lehet egy könyv téma valós esemény, de kitalált személyekkel, lehet fikció, amit az élet maga inspirál, persze fikciós történet is, mese is.