Az elmúlt hetekben rengeteg tervem, gondolatom kavargott a fejemben. Kattogott az agyam, minden energiámat az foglalta le, hogyan tudom megvalósítani. Nehogy azt higgyétek, hogy a gondok is elkerültek. Persze ez a tény még megadta az alaphangot hozzá, hogy a saját világom elhatalmasodjon rajtam. Közben a napi rutint is végrehajtottam.
Ma reggel kissé felszabadultabban éreztem magam, hiszen lassan megvalósítom a terveimet. Már jobban éreztem magam, de még mindig sok feladatom van.

Reggel álltam a konyhában, vártam, hogy a kávém lefőljön.
Hirtelen nem értettem, hogyan lettem magasabb. Ránéztem a papucsomra, ugyanaz, nem a klumpámban állok, hanem a megszokott kényelmes otthoni papucsban.
Akkor mi változott?
A poharak polca lejjebb került? Szinte könnyebbnek is éreztem magam. Fogytam az éjjel, talán most indult el a folyamat, hogy figyelek jobban az étkezésemre.
Pillanatok alatt fordult meg a fejemben ez a pár gondolat, aztán jött hirtelen a felismerés.

Egyenes háttal, egyenes derékkal álltam!
Akkor eszméltem rá, hogy a sok gondolat, a sok teher görnyesztett meg. Metakommunikációm is mutatta, hogy súlyok vannak a vállamon. Kényelmetlen volt, de mégis cipeltem, hagytam, hogy sulykoljon, de bevallom, fel sem tűnt.

Ma reggel kinyílt a világ, ma reggel eldöntöttem, figyelni fogok arra, hogy bármilyen akadályokat is kell leküzdenem, a hátam mindig egyenes lesz, a fejem nem lógatom. Akkor is, ha nehezemre esik, mert tudom, hogy egyenes háttal, derékkal, felemelt fejjel magabiztosabb vagyok, stabilabb és hamarabb fogom megtalálni a megoldást. Tudom, hogy az önbecsülésem egyik jele, amikor kiegyenesedve járok.
Ezentúl nem a fejemnek hagyom, hogy lehúzza a hátam, inkább a "hátizsákomba pakolom" a gondokat.
Mindig van megoldás, mindig van kiút, akkor is, ha hegyeket kell megmásznunk. Van, aki hamarabb ér fel, van, aki lassabban, de másznunk kell, egyenesen, fel, előre.